Top

Barangolás Nógrád megye régészeti múltjában

A filmben bemutatjuk Nógrád megye legfontosabb régészeti lelőhelyeit és neves kutatók ásatásait. A nagyközönség mindig is érdeklődéssel figyelte és figyeli a régészeti feltárásokat, ezért egy olyan ismeretterjesztő alkotást hoztunk létre, mely nemcsak a szakmának szól, hanem az érdeklődők kíváncsiságát is kielégíti. Mindemellett hiánypótló, a közoktatásban és múzeumpedagógiai foglalkozásokon is célzottan felhasználható helytörténeti ismereteket nyújt. A filmünk a megye régészeti múltjának megismerésében vezető szerepet játszó neves kutatók életútjáról és Nógrád megyei tevékenységéről is szól. Több olyan neves régész-muzeológust és akadémikust szólaltattunk meg, akik szorgalmas és kitartó munkával jeleskedtek hazánk régészeti emlékeinek kutatásában.

Guba Szilvia régész átfogó képet nyújt a nógrádi régészeti kutatások megindulásáról, mely Kubinyi Ferenc munkásságának köszönhető. Kisterenyei Aranyhegyen  1832-ben indult meg az első őskori ásatás. Ez Magyarország első őskori lelőhelyének  tudományos régészeti feltárása is. Majd továbbvezet minket  a megye régészeti múltján a pilinyi kultúrán át (Piliny községről kapta a nevét)  egészen addig a korszakig, míg 1950-ben a balassagyarmati múzeumban a megye első főállású régésze Dr. Patay Pálmegkezdte munkáját.

Filmünk kulcsfigurája Dr. Patay Pál. Személye rokoni szálon is kapcsolódik Nógrád megye – és Magyarország – őskori régészetének megindulásához, hiszen Patay Pál édesapja édestestvére volt Kubinyi Ferenc akadémikusnak és régésznek. A vele folytatott interjúban felidézte régész-karrierje indulását, az indíttatását.  Dr. Patay Pál egyben a magyar kampanológia (templomi harangokkal foglalkozó tudomány) atyja, az első harang felmérését itt Nógrád megyében, Nógrádszakálon végezte el. 

201103PatayP.jpg

Dr. Juan Cabello régész arról mesélt, hogy első munkája éppen Nógrád megyéhez kapcsolódik.  A Nyugati-Mátra peremén, a Zagyva völgyében fekvő  Tar községben  a Szent Mihály templomot és Pokoljáró Tar Lőrinc középkori udvarházát tárta fel.

DSC01460.jpg

A megye egyik legimpozánsabb és méreteiben is legnagyobb régészeti kutatása Pásztón zajlott Dr. Valter Ilona vezetésével.  Tőle kaptuk meg a választ arra a kérdésünkre, hogy melyek voltak a legfontosabb régészeti, műemléki feltárásai Pásztón.  Arról is beszámolt, hogy a középkori romkert kialakításával a kulturális örökség egy szeletének példaértékű bemutatását sikerült megvalósítani.

oskola.jpgDSC01450.jpg

ILUNÉNI2.jpg

1_2.jpg


Dr. Kozák Éva első Nógrád megyei munkája a nógrádsápi Szűz Mária tiszteletére felszentelt gótikus templom feltárása volt, de a hollókői vár régészeti kutatásai is  az ő nevéhez fűződik.  A Cserhát –hegység festői hegyvonulatai között, a Zsuny –hegység, a Fekete-hegy, az Őr-hegy gyűrűjében fekszik Hollókő falu. A település 1977 óta tájvédelmi körzet, 1987-től pedig a Világörökség része.  Az 1966 és 1969 között Kozák Éva által vezetett ásatást követően csak több mint húsz év múlva fejeződtek be Mendele Ferenc,  majd Kremnicsán Ilona tervei alapján helyreállítási-konzerválási munkák.

1_1.jpg

fesz1.jpg

1_3.jpg

A Medves-fennsíkon, Salgótarjántól északkeletre, egy 625 m magas vulkáni kúpon találjuk Salgó várát. Salgó története a Kacsics-nemzetség történetével fonódott össze. A vár ásatásáról Dr. Feld István régész nyújt átfogó képet.

DSC06020.JPG

A Kárpát-medence és benne szűkebb hazánk Európa egyik legváltozatosabb kulturális örökségét őrzi. A kulturális örökség egy része épített, tárgyiasult környezetben jelentkezik, mint ahogy a filmben bemutatott helyszíneink is példázzák. Másik részük pedig a szellemi örökség, hagyományok formájában érhetők tetten. A régészeti és műemléki örökség Nógrád megye kiemelkedő tudományos, szakmai és turisztikai jelentőségű értékei, mely évszázadok vagy évezredek óta eredeti, állandó helyükön találhatóak. Az egykor itt élt emberek által létesített kulturális örökség minden eleme  egyedi, egyszeri és megismételhetetlen. Ezért kötelességünk, hogy állampolgárként, civilként vagy akár szakemberként mindezt megőrizzük és jövőjéről – utódaink  számára gondoskodjunk.

Filmelőállító: Ariana Stúdió – Shah Gabriella; Rendező, operatőr, vágó: Shah Timor; Gyártásvezető, rendező munkatárs: Shah Gabriella; Grafikus: Szikói Richárd; Gyártási stáb: Guba Szilvia, Szikói Richárd, Sipos Ákosné, Nicklas Larsson; Szereplők: Guba Szilvia, régész     Dr. Valter Ilona, a történettudományok kandidátusa Mesősiné Dr. Kozák Éva, régész   Dr.  Patay Pál, régész-muzeológus   Dr. Juan Alberto Cabello Colini,  régész   Dr. Feld István, régész, tanszékvezető egyetemi docens

Támogató a Nemzeti Kulturális Alap, Pásztó Város Önkormányzata, Csohány Baráti Kör Pásztó Kultúrájáért Alapítvány

 

Filmbemutató:

barangolasnograd.jpg

kép4.JPG

kép3.JPG

kép1.JPG

kép6.JPG

kép14.JPGbarangolas.jpg

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás